| A Te-Sec Kft a biztonsági szolgáltatás területén 10 évre visszamenő tapasztalattal rendelkezik. A cég szervezeti felépítésénél törekedtünk a német minta követésére. Ez egyrészt vezetői oldalról azt jelenti, hogy a szakmai munka specializálódik, külön-külön felelőse van az egyes területeknek. A felsorolt szolgáltatások más-más felkészültséget kívánnak, ezért fontos, hogy a területi vezetők maximálisan érvényesíteni tudják a Megrendelő elvárásait. Az alkalmazásban álló vagy szerződéssel dolgozó biztonsági őrök oldaláról pedig továbbképzési lehetőséget biztosít, amely szakmai jellegű, vagy nyelvi továbbképzés lehet. Azoknak kínáljuk ezt fel, akik olyan területen dolgoznak (pl. irodaház, szálloda, rendezvénybiztosítás), ahol ez követelmény. Ennek keretében azonban időről-időre számot kell adniuk a munkatársaknak a megszerzett ismeretekről. Kiemelten vonatkozik ez a szakmai továbbképzésben részesülőkre, mivel az érvényben lévő - biztonsági őrökre vonatkozó - szabályozók folyamatosan módosulnak. Külön figyelmet fordítunk a jogszabályok változásaira, melyekről a Kft jogtanácsadója nyújt folyamatos tájékoztatást. A biztonsági őr hivatás megköveteli a megfelelő fizikai kondíciót, ezért meghatározott rendszerességgel szakmai gyakorlati kiképzést tartunk, ami magába foglalja az önvédelmi gyakorlatok mellett a speciális rendvédelmi ismereteket is. Azokon a területeken dolgozókat (pl. személyvédelem), ahol kiemelt elvárások vannak, külön szakmai tanfolyamon képeztetjük tovább.
|